» Székesfehérvár

Személyre szabva  
Megjelenés dátuma: 2006. október 03. 04:28.00
Szerző: PLT

Székesfehérvár - Már az építés fázisa kezdődik a Sörház téri Nappali Szolgáltató Centrum kialakításában, amely hajléktalanok, hátrányos helyzetűek munkába állását segíti majd.

A Nappali Szolgáltató Centrum megépítése 238 millió forintnyi uniós és 15 milliós önkormányzati támogatással valósul meg. A projekt hosszú távú célja a halmozottan hátrányos helyzetű hajléktalanok, munkanélküliek és/vagy nők, romák, volt állami gondozottak és egyéb szociálisan rászorultak társadalmi kirekesztődés elleni küzdelmének hatékonyabbá tétele foglalkoztathatósági esélyeik növelésével, a munka világába való visszavezetés segítésével. Mindez azt jelenti - tudtuk meg Lits Zoltán projektmenedzsertől - hogy a tervek szerint jövő márciustól működő, közel négyszáz négyzetméteres alapterületű épületben mindenki egyénre szabott segítséget kaphat. Lesz itt számítógépes oktatóterem, ahol a gépek alapvető kezelésével ismerkedhetnek meg a haj- léktalanok, lesz könyvtár és tanulószoba is, ahol például állásinterjúra készülhetnek fel az érintettek. A nappali melegedőben ugyanis olyan sokan vannak, hogy ott képtelenség tanulni, vagy bármire felkészülni. A tervek között szerepel egy olyan információs iroda kialakítása, ahol az érdeklődők a legfrissebb álláshelyekről, tovább-képzési lehető- ségekről kaphatnak naprakész információt. Mivel a közbeszerzésen nyertes kivitelező az előre kalkuláltnál több mint húszmillió forinttal olcsóbban vállalta a munkát, így a megmaradt összeg fedezte az időközben felmerült pótmunkákat, valamint néhány millió forintból többletmunkákat is sikerült megvalósítani, például az utcára nyíló másik épület szolgálati irodáját és vizesblokkját ugyancsak felújították. A tervek szerint évi hárommillió forintba kerül a működtetés, amit a krízisözpont az állami normatívából próbál majd fedezni. Remélhetően sikerrel...
Tennivaló azonban más területeken is akad. Az őszi éjszakák még kegyesek a hajléktalanokhoz, a krízisközpont munkatársai azonban már a télre készülnek. Az jövőt nagyban meghatározó pályázatok sikeres eredményeiről Zsabka Attila intézményvezető számolt be: a Hajléktalanokért Közalapítványhoz benyújtott tíz projektből kilenc nyert el a támogatást. Így kétfajta étkeztetési programra is számíthatnak a rászorultak, az éjjeli menedékhelyen novembertől napi 90 adag szendvics áll 120 napon keresztül a jó ügy szolgálatában, a teajárat szintén ilyen mértékű napi fejadagot biztosít majd. A nappali ellátás új mentálhigiénés programja kiemelkedő, hiszen a társadalomba való visszatérést segítheti elő. Az igényelt 1,5 millió forintból egymilliót sikerült elnyerni, ezt általános fizikai állapotfelmérésre fordítják, majd 15-20 rászorultat szak-emberek vesznek gondozásba, tréningekkel készítik fel őket, hogy eséllyel indulhassanak a munkaerőpiacon.
Félmillió forintot fordíthat a központ egészségügyi ellátásra, dohányzás- és alkoholellenes előadásokra, némi gyümölcsre, vitaminokra, bérescseppre. Felújításokban sem lesz hiány, 3 milliós támogatással tavasszal átalakítják az éjjeli menhely teljesen lepukkant vizesblokkját, a Sörház téri átmeneti szállóban a bútorok egy részét cserélik. A közterületen berendezkedetteknek is programokkal segítenek, 600 ezer forintot nyertek az életminőséget javító tervekre. Szappant, törölközőt, kályhacsövet osztanak. A központ most azért harcol, hogy a nappali melegedő a téli hónapokban 20 főt éjszaka is befogadhasson.